cart
0
 x 
A kosár üres

Edit a gluténérzékenységét hozta helyre, cukorbeteg édesanyja elhagyta a gyógyszer szedését

"2013 tavaszán lettem először rosszul. Az akkori munkahelyem kiküldött Olaszországba az anyavállalathoz dolgozni. Ott történt az első olyan eset, amit már a lisztérzékenységemhez tudok kötni. Most már. Mert akkor, és még utána hosszú ideig másra gondoltam minden alkalommal. Túl zsíros volt, túl sok, túl nehéz, nem esett jól…

A rosszullétek egyre sűrűbben jöttek. Végül már csak hasfogókkal tudtam a lakásból kilépni, miközben a súlyom gyarapodott...

20 kg-ot híztam a diagnózisomig. Pedig gondolhattam volna, hogy mi lehet a baj, hiszen mindkét testvérem és édesanyám is ezzel a betegséggel él együtt. De én nem láttam (vagy nem akartam látni) a fától az erdőt.

Egyszer csak összeállt a kép. Vettem egy gyorstesztet, amin bizony ott volt a két csík. Nem, nem terhességi teszt volt, hanem gluténérzékenységi. Attól a pillanattól kezdve diétáztam.  De hiába étkeztem gluténmentesen, nem éreztem jól magam. Így kerestem a megoldást, bújtam a netet. Mert az nem lehet, hogy most már mindig így kell élnem.

Egyszer csak  találkoztam a paleo étrenddel a neten. Elolvastam, miről szól. De legyintettem is, hogy én ezt nem bírnám ki. Semmi kenyér, tészta, süti? Cukrász vagyok. De tudtam, valamit tennem kell. Így még többet olvastam a témában. És eldöntöttem, kipróbálom. Hiszen mit veszíthettem? Adtam magamnak 2 hetet. 

De már pár nap után JÓL voltam. Újra bátran kimozdulhattam. Már az első féléves kontroll szövettanom tökéletes lett.* Hiszen megfogadtam, hogy mindent megteszek a gyógyulásért. Közben a párom és az anyukám is életmódot váltott. Édesanyám először csak csökkenthette a cukorgyógyszerét, de mára már teljesen elhagyta. Folyamatosan ellenőrzi az értékeket, és minden rendben van! 

 Kettőnk egészségének javulása elegendő bizonyíték, hogy a paleo működik. Életformává vált. Karácsonykor már egy éve lesz, hogy ezt az utat választottam, amiről nem szándékozom letérni."

 Szendrei Edit

 

 


* Megjegyzés: Lisztérzékenységnél a vékonybélből vesznek szövetmintát, mert elsősorban az ott lévő bolyhok károsodnak. Ez okozza az emésztőszervi tüneteket. Az első vizsgálatomnál ez a sérülés 60%-os volt, most júliusban viszont már tökéletesen regenerálódtak a dolgok. Paleo nélkül ehhez biztosan több idő kellett volna. :-)

Itt nálam első kézből mindent megtalálsz, a minőséget én
garantálom!

Bővebben rólam

PRÓBÁLD KI: ingyenes 3 napos fogyókúrás miniprogram!
Bővebben

postareni közösség

Csatlakozz hozzánk, érezd jól magad a körünkben és a saját bőrödben is!

Kapcsolat

.1132 Budapest, Alig u. 12. 3/3.
.info@postareni.hu
.+36 20 978 2468

Szerzői jogvédelem

Adatkezelés

© 2016 postareni.hu. All Rights Reserved. Designed By One Online